Valentin expressz – 2013

2013.02.16. Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 képek

2013. február 16-án romantikus, vacsorával egybekötött kisvonatozásra várjuk az érdeklődőket a Királyréti Erdei Vasúton olvashattuk a kisvasút weboldalán. Végigolvasva a programot érdekesnek találtam, meg is rendeltem a jegyeket időben.
Eljött a szombat a romantikus vonatozás ideje, Kismarosra korábban érkeztünk, hogy legyen időnk a Duna partján megnézni a naplementét. Korábban itt volt a Kisoroszi – Kismaros révhajó kikötője, sajnálatos módon ez megszűnt, így a vonattal közlekedőnek csak hatalmas kerülő árán lehet átkelni Kisorosziba. Egyik lehetőség Vonattal elmenni Nagymarosig, átkelni révhajóval Visegrádba, onnan busszal Szentgyörgypusztáig, ahol a Kis-Dunai ágon át lehet kelni Kisorosziba révhajóval. Másik lehetőség vonattal Vácig menni, ott komppal átkelni a Szentendrei-szigetre Tahitótfaluba, innen pedig esetleg busszal, de inkább stoppal lehet eljutni Kisorosziba.
Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

A Kismarosról fotózott naplementés képen a Nagy-Dunai ág, szemben Kisoroszi és a Visegrádi-hegység látható, miközben a Fellegvárat célozzák meg a nap sugari.
Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

A hosszúra nyújtott kitérő után látogassunk el a kisvasút Kismarosi állomására, ahol már bent állt az állomáson a feldíszített vonat. Háttérben a Budapest – Szob vasútvonal látható.
Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

Az ünnepi vonatnak a mozdonyára is jutott egy szív.
Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

A képen látható Kismaros állomás épülete és a szerelvény.
Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

A jegyek átvételéig bőven volt idő körbejárni a csupaszív vonatot.
Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

Mozdonyunk és a háttérben lenyugvó nap.
Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

17 órakor lehetett felszállni, a díszítést képezték mécseslámpák is, melynek fényei a sötétedésselfokozatosan az előtérbe kerültek.
Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

A 20 perces út első fontosabb állomása Királyrét volt, ahol a mozdony ráállt a szerelvény másik végére, közben aki tudott róla várta a meglepetést …
Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

Aki pedig ajándékként kapta az utat, számára nagy meglepetés volt a semmiből előtörő tűzijáték.
Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

A szikrázó fényeket nyugodt vacsora követte az Öreg Morgó étteremben, a képen ugyan nem látható, de már evés után vagyunk :)
Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

Szerelvényünk összetétele a vacsora ideje alatt megváltozott a mozdony helyét egy motorkocsi vette át.
Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

Teljes sötétségben így nézett ki feldíszített kocsi belülről. Kismarosra érkeztünk az utasok leszállnak.
Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

Az üres kocsiban kaptam lehetőséget fotók készítésére, három fotóval búcsúztam.
Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

Valentin expressz a Királyréti Erdei Vasúton 2013 - fotó: Szendrei Gábor

Összefoglalás képen elmondható,  hogy a szervezők nagyon udvarisak voltak és mindent megtettek az utasok elégedettségéért.
Idén lesz Nosztalgia és Mesevonat és ezekre aki teheti látogasson el, legyen egy élménnyel gazdagabb. Az idei programokról a kisvasút facebook oldalán lehet tájékozódni.

Ne felejtsd el lájkolni a facebook oldalamat is https://www.facebook.com/szendreiblog/

Ismerőseiddel itt tudod megosztani:

Szólj hozzá!

hozzászólás eddig.

Comments are closed.