22
Sze 13

Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen

2013.09.22. Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen

Születésnapomra a sok nagyszerű dolog mellett egy igazán különleges égig emelő ajándékot is kaptam, amit nagyon köszönök Barátnőmnek. Az égig emelő ajándék nem volt más, mint a háromnapos siklóernyő tanfolyam az enAIRgy szervezésében.

Az első találkozó a Hármashatár-hegyi repülőtér sarkában volt, ahol az interneten közzétett tananyagból gyors szintfelmérővel kezdtünk. Itt a következő három nap részletes programja is megbeszélésre került, szinte mindenkit meglepetésként ért, hogy önálló repülés “csak” a harmadik napon lesz, azonban az első próbálkozások után mindenki belátta, nem is olyan egyszerű a feladat a siklóernyővel bánni. Az első két napon szorgalmasan gyakoroltunk és készültünk a vasárnapi repülésre. A szeles időnek köszönhetően megtapasztaltuk mekkora erővel tud elrántani minket egy-egy széllökés.

A kétnapos gyakorlati és elméleti képzés után vasárnap kora reggel érkeztünk Fedémesre, amit a magyarországi siklóernyőzés bölcsőjeként tartanak számon.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

A táj lenyűgöző volt …
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

bármelyik …
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

irányba is néztünk.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

A szél a délelőtti órákban enyhe volt, azonban iránya rendszeresen megfordult.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Eljött az első tanuló repülésének ideje …
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

itt még egyszer átbeszéltük a részleteket. Csapatunk tagjai folyamatosan repkedtek le a völgybe, majd cipelték fel a nem kicsit meredek domboldalon a felszerelést.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

A sorra kerültem, eljött a várva várt izgalommal maximálisan teli pillanat az első felszállás.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

A levegőbe emelkedtem. Pilóták mellett már többször vezettem repülőt, …
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

azonban ez volt életem első teljesen önálló repülése.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Kellemes, kerékpározás közben megszokott 30-35 km/órás szembe szél volt érezhető.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

A beülő maximálisan kényelmes volt, nem is szerettem volna kiszállni.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Koncentráltam.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Sajnos minden repülésnek egyszer eljön a vége,
most sem volt másképpen …
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

következett a felszállásnál talán még egy fokkal több odafigyelést …
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

igénylő leszállás.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

A leszállás sikeres volt, ennek nem kicsit örültem.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Már csak, egy szó szerint nehéz feladat következett, a felszerelés visszaszállítása a következő pilóta számára.Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Fedémesen 12 óra magasságában menetrendszerűen felerősödik a szél, most is így történt,  ilyenkor lehetőség van …
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

a környéken körülnézni, ebédelni, vagy akár …
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

az elméleti tudásunk tovább bővítésére tapasztaltabb pilótáktól.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Szünet után az időjárás 16 órától ismét lehetővé tette a repülést, itt már a 
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

második felszálláshoz készülődök.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Balázstól mindenki kapott némi segítséget a …
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

biztonságos levegőbe emelkedéshez.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Innentől élvezzük a repülést közösen, ahogy azt én is tettem …
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Fedémes az esti órákban sem okozott csalódást, …
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

élményekkel gazdagon …
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

hagytuk hátra a repülőteret.
Önálló repülés siklóernyővel Fedémesen - Szendrei Gábor

Még egyszer köszönöm szépen Barátnőmnek ezt a nagyszerű élményt!

Ha tetszettek a képek, tetszett az írás, ne felejtsd el lájkolni a facebook oldalamat is https://www.facebook.com/szendreiblog/

-> Ide kattintva a legkönnyebb megosztani! <-

18
aug 13

Sólyom Hungarian Airways első képek HA-SHA LHBP

2013.08.18. Sólyom Hungarian Airways első képek HA-SHA
Boeing 737-500 LHBP

A MALÉV Zrt megszűnése után majd másfél évvel, 2013.08.18-án történelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi.

A Cargodomb a gép érkezése előtt már 1-2 órával majdnem teljesen megtelt, jó képeket már csak létráról lehetett készíteni vagy a nagyon korán érkezőknek az első sorokból.
Kb 15 óráig a pályairány kedvező volt, azonban váratlanul a széljárás megfordult így a leszállás iránya is.

Nem sokkal fél négy előtt feltűnt a látóhatáron az HA-SHA lajstromjelű Álmos Vezér nevű repülőgép. Sajnos azonban az alacsony áthúzást első körben meghiúsította egy a kifutón álló Swissair gép.

2013.08.18. Sólyom Hungarian Airways első képek HA-SHA LHBP - fotó: Szendrei Gábor

A második megközelítésnél az alacsony áthúzás sikeresen lezajlott, mindenki örömmel tapsolta meg a gépet!
2013.08.18. Sólyom Hungarian Airways első képek HA-SHA LHBP - fotó: Szendrei Gábor

2013.08.18. Sólyom Hungarian Airways első képek HA-SHA LHBP - fotó: Szendrei Gábor

A tiszteletkört leszállás követte.
2013.08.18. Sólyom Hungarian Airways első képek HA-SHA LHBP - fotó: Szendrei Gábor

2013.08.18. Sólyom Hungarian Airways első képek HA-SHA LHBP - fotó: Szendrei Gábor

2013.08.18. Sólyom Hungarian Airways első képek HA-SHA LHBP - fotó: Szendrei Gábor

Előkerültek a zászlók …
2013.08.18. Sólyom Hungarian Airways első képek HA-SHA LHBP - fotó: Szendrei Gábor

2013.08.18. Sólyom Hungarian Airways első képek HA-SHA LHBP - fotó: Szendrei Gábor

A fotósok kedvéért megállt néhány ezer kép elkészítésének idejére.
22013.08.18. Sólyom Hungarian Airways első képek HA-SHA LHBP - fotó: Szendrei Gábor

Ha tetszettek a képek, tetszett az írás, ne felejtsd el lájkolni a facebook oldalamat is https://www.facebook.com/szendreiblog/

14
jún 13

A350 XWB Első felszállása

2013.06.14. A350 XWB First Flight photos – A350 XWB Első felszállása képek

Sikeres felszállást hajtott végre az Airbus A350 XWB típusú legújabb repülőgépe, személyesen nem tudtam jelen lenni, ezért a youtube videóból mentettem ki pár képet a felszállás pillanatairól.
képek forrása:
http://www.airbus.com/newsevents/a350-xwb-first-flight/

A350 XWB First Flight - A350 XWB Első felszállása 2013.06.14.

Ha tetszettek a képek ne felejtsd el lájkolni a facebook oldalamat is https://www.facebook.com/szendreiblog/

25
okt 12

Nyílt nap a Terminál 1-en

2012.10.25. Nyílt nap / Open day a Terminál 1-en képek

Utoljára az 1-es Terminálon 2012. május 29-én bezárása napján jártam. Szerintem örömhír volt mindenki számára amikor eldőlt a Terminál sorsa, és 2012. október 1-én megnyitásra került Terminal 1 Airport Event Center néven. Azóta több Nyílt napot is tartottak az érdeklődök számára, akiknek a helyszínt és a benne rejlő lehetőségeket részletesen bemutatták.

A rendezvényközpont legfontosabb előnyeit hét pontban foglalták össze:
– egyedi atmoszféra, exkluzivitás
– három, külön-külön és együtt is használható csarnok
– összesen közel 2000 m2 alapterület
– változatos berendezhetőség
– akadálymentesített épület
– légkondicionált helyiségek
– óriási parkoló kapacitás (450 autó számára)

Először körülnéztem, szerkezetében nem változott semmi, ami nem is csoda hiszen az épület műemlék védelem alatt áll.

A különböző terek kialakítását példának szánták, hogy jobban el tudják képzelni a látogatók a lehetőségeket a, így került kialakításra a Központi csarnokban színpad is.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Központi csarnok fentről.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Félóránként indultak vezetett csoportok, ahol az adott részegységekről még részletesebb tájékoztatót kaptunk. A túra során először a központi csarnok került bemutatásra.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Őt követte a Indulási csarnok, …
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

… ami előadóteremnek volt berendezve.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Onnan átmentünk az épület másik felébe az Érkezési csarnokba, ahol egy személyautó is állt, ezzel céljuk volt bemutatni, hogy akár autós rendezvények megtartására is alkalmas a helyszín.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Lépcsőzés következett felmentünk a Galériába ahonnan a Panorámaterasz nyílik.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

A Galéria részen …
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

… körbejártuk a Központi csarnokot.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Elsétáltunk a folyosón az egyik …
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

(Ez is a Galéria része)
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

… majd a másik irányba is.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

A csarnokok bejárása után …
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

… lehetőség volt a Dél Toronyból körül nézni a repülőtéren.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Panorámaterasz fentről, ahol a dohányzás megengedett.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Északi Torony az irányítás régen innen történt.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Várakozó UPS
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

TNT
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

és DHL gép.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Közben felszállt egy KLM gép.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Ilyen a kilátás a torony körül lévő erkély részről.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Ha nem így alakultak volna a dolgok, talán most egy Wizz Air gép állna itt.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Toronyból lefelé a csigalépcső.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Emlék kép a falon a 60 éves évfordulóra.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Dolgozók fotói a falon.
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Végül megkóstoltam a harapnivalókat …
BUD Terminál 1 nyílt nap / Open Day - fotó: Szendrei Gábor

Rendezvényközpont elérhetőségei:

Telefon: +36 1 700 1440
E-mail: event@terminal1.hu
weboldal: http://www.terminal1.hu/
Cím: 1185 Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Lájkold a facebook oldalamat is https://www.facebook.com/szendreiblog/

01
Júl 12

Víz, zene, virág fesztivál Tatán – 2012

Víz, zene, virág fesztivál képek Tata 2012
(a fényképalbumok linkjei az írás végén találhatóak)

2012.06.29. Péntek
Budapestről hazautazva, már az esemény első napján kimentünk körülnézni. Parkolóhelyünket a két tornyú templom feletti Iskola téren találtuk meg, innen pár percnyire séta után megvásároltuk a három napra szóló belépőt, amiért jelképes 500Ft-ot kellett fizetni. Belépés után rögtön hűsítő permet fogadta a kedves látogatókat.
Víz, zene, virág fesztivál Tatán képek - Szendrei Gábor A frissítő után árusok hada és sokféle program fogadott minket, melyeket hosszú is lenne felsorolni és lehetetlenség lett volna mindegyiken részt venni. Az Öreg-tavon akinek volt kedve egy úszó szigeten kirándulhatott. Víz, zene, virág fesztivál Tatán képek Úszó étterem - Szendrei Gábor Igazán hűsítő program volt nézni M. Tóth Zsolt aranyérmes nemzetközi jégszobrászbajnok bemutatóját, a leeső jégdarabokat a gyerekek szerezték meg és játszottak velük. Víz, zene, virág fesztivál Tatán képek  - Szendrei Gábor Este párhuzamosan lépett fel a Bikini és a Magna Cum Laude a tó két átellenes pontján, mi az utóbbi koncertet választottuk. Víz, zene, virág fesztivál Tatán képek - Magna Cum Laude - Szendrei Gábor

2012.06.30. Szombat
Másnap Veres Zoltán műrepülő bemutatójára igyekeztünk ki a helyszínre, ami a tó minden pontjáról jól látható volt. A bemutató egyik legkomolyabb pontja volt, amikor a képen látható módon néhány méterre repült a víz felett.
Víz, zene, virág fesztivál Tatán képek - Veres Zoltán - Szendrei Gábor Az időjárás számára kedvezően alakult, szinte teljes szélcsend és szikrázó napsütés uralkodott.
Víz, zene, virág fesztivál Tatán képek  - Szendrei Gábor A bemutató után városnéző és tóparti sétával
Víz, zene, virág fesztivál Tatán képek - Öreg-tó naplemente - Szendrei Gábor egybekötve indultunk az Építők Parkjába a Hooligans koncertre, ahol nem volt kicsi az érdeklődés irántuk.
Víz, zene, virág fesztivál Tatán képek - Hooligans - Szendrei Gábor Ugyanezen a terülten adrenalin növelés, örömszerzés és feszültség levezetés céljára alkalmas játékokat is találhattunk, pl.: a dodgem-et.
Víz, zene, virág fesztivál Tatán képek - Dodgem - Szendrei Gábor 21 óra után a nap erőteljes zuhanásba kezdett, talán erre vártak egész nap a Vízi Karnevál résztvevői, akik mindenféle világító eszközökkel díszítették fel hajójukat.
Víz, zene, virág fesztivál Tatán képek - Vízi Karnevál - Szendrei Gábor A hajók levonulása után már csak egy látványosabb és hangosabb program következhetett a tűzijáték.
Víz, zene, virág fesztivál Tatán képek - Tűzijáték - Szendrei Gábor

Képgalériák a 2012. évi Víz, zene, virág fesztiválról.

2012.06.29. Víz, zene, virág fesztivál Pillanatképek 

2012.06.30. Víz, zene, virág fesztivál Veres Zoltán bemutatója képek

2012.06.30. Víz, zene, virág fesztivál Pillanatképek 

2012.06.30. Víz, zene, virág fesztivál Hooligans koncert

2012.06.30. Víz, zene, virág fesztivál Vízi karnevál

2012.06.30. Víz, zene, virág fesztivál Tűzijáték

Lájkold a facebook oldalamat is https://www.facebook.com/szendreiblog/

12
jún 12

Égi fotók egy esős nap után

2012.06.12. Naplemente és felhős képek

A mai nap Budapesten szinte egész nap kisebb nagyobb mértékben esett az eső, csak estére állt el teljesen. A képek megnézése után szerintem vágyni fogunk még esős napokra. Biztos sokan örülnénk, ha az esős órák lehetőség szerint a hétköznapok és munkaidejére esnének, reméljük ezentúl így is lesz!

Kibújt a nap és szikrázik.
Naplemente és felhők játéka - Szendrei Gábor

Naplemente és felhők játéka - Szendrei Gábor

Ryanair gép tűnt fel.
Naplemente és felhők játéka - Szendrei Gábor

Naplemente és felhők játéka - Szendrei Gábor

Cargolux LX-VCB 747-8R7F már látszik kicsiben.
Naplemente és felhők játéka + Cargolux LX-VCB 747-8R7F - Szendrei Gábor

Naplemente és felhők játéka - Szendrei Gábor

Naplemente és felhők játéka + Cargolux LX-VCB 747-8R7F - Szendrei Gábor

Cargolux LX-VCB 747-8R7F.
Cargolux LX-VCB 747-8R7F - Szendrei Gábor

Naplemente és felhők játéka - Szendrei Gábor

Tüzet okádnak a felhők.
Naplemente és felhők játéka - Szendrei Gábor

Ráadás kép a Cargolux LX-VCB 747-8R7F gépről,
ami 2012.06.08-án szált fel Budapestről.
 Cargolux LX-VCB 747-8R7F - Szendrei Gábor

Lájkold a facebook oldalamat is https://www.facebook.com/szendreiblog/

10
jún 12

Red Bull Röpnap – 2012

2012.06.10. Red Bull Röpnap képek.

Red Bull röpnap ahol nem feltétlenül volt fontos a repülni tudás, sokkal lényegesebb szempont volt a látványos megjelenés és hozzá a show műsor. A légi járművek bonyolultságukat tekintve, az egyszerű majdnem semmitől egészen a repülő és helikopter ötvözetéig sorakoztak fel.

Belépés után rögtön tájékoztatva lettünk, hova is kerültünk.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Valószínűleg a zuhanás közbeni állapotot vették
figyelembe a felirat elhelyezésénél.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Repülő és helikopter hibrid, gyanús a rotorok merevítése. 
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Talán az egyik legígéretesebb jármű.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Nem jól sikerült az orron lévő szárny dőlésszögét beállítani,
hátra szaltó lett a vége.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Tripla fedeles gép, mindent megtettek a felhajtóerőért.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Legalább úszni tud.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Felszállás előtti műsor.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Repülés gyanús … csak úgy lobog a pilóta sálja. 
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Az informatikusok egy lapos (alig látható) repülő mobil alkalmazást írtak.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Végre a kifutóra került.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Beigazolódni látszik, hogy a rotorokat nem csak fentről,
de lentről ki kellett volna kötni.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Sajnos őt nem láttam “repülni”.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

A klipben repülni tudó robot …
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

nem biztos, hogy a Red Bull Röpnapon is tud repülni.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

A látványtechnika maximális volt.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

A nekifutás is jónak tűnt, a pilóta hátranéz, valamiért aggódó arcot vág.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

A látvány meghajtású gép sem jutott messzire.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Nyan cat és Hello Kitty csapata. Kitty meglógott a képről
és ráadásul a vízbe sem ugrott be sokak bánatára.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Jól mutat a vízen is, végre nem füstöl.
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Nem láttam repülni, 5m -ert biztos zuhant …
Red Bull Röpnap 2012 kép - Szendrei Gábor

Lájkold a facebook oldalamat is https://www.facebook.com/szendreiblog/

29
máj 12

Búcsú az 1-es Termináltól

2012.05.29. Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér / Ferihegy  1-es Terminál bezárása képek 

A Malév Zrt csődje (2012.02.03.) után néhány hónappal a budapesti repülőtér 1-es Terminálja került bezárásra. Ezen a napon aki csak tehette ellátogatott ide, régi emlékek felidézésére és az utolsó fényképek elkészítésére a terminálról, vagy éppen a teraszról jól látható repülőgépekről. Szerencsére a széljárás kedvező volt így sok felszálló gépet tudtunk fotózni.

A helyszínre gyalog érkeztem egy közeli kis utcában parkoltam le. A gyorsforgalmi utat elkerültem, mert már a rádióban hallottam a kialakult dugóról. A dugó oka a repülőtéri dolgozók demonstrációja volt, mellyel a céljuk  hogy felhívják a közvélemény figyelmét:
a légi közlekedés hanyatlása az utasok rovására megy, és az egész gazdaság számára óriási károkat okoz. Ferihegy 1-es terminál bezárása demonstráció - Szendrei Gábor

A sor egészen a kínai bevásárló centerig állt, vagy jobb estben lépésben haladt. Félek ezzel nem a megfelelő emberek figyelmét sikerült felhívni.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - demonstráció miatt kialakult dugó - Szendrei Gábor

A közlekedés nehézségein túljutva lépjünk be az épületbe.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

A bejárattól jobbra találhatjuk az érkező részt,
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

balra pedig az indulást, minden szükséges tartozékával.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

Talán nem ez a 13-es szám a bezárás oka.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

Csarnok rész, szemben a bejárat. 
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

Az épületből kilépve a teraszra kétoldalt láthatjuk a tornyokat.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

A sajtó is tiszteletét tette.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

Most egy jó ideig nem lesz itt ennyi gép.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

Amíg sajtó kint dolgozott, fényképek készültek bent is.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

Az épület fokozatosan elcsendesedik …

1. emeleten a terasz előtti tér.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

Térkép.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

A kijelzőn az utolsó ide érkező járatok láthatóak.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

A büfé teljesen kiürült.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

A folyósok nagy része is teljesen kihalt.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

Az irodák üresen állnak.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

A háttérben az itt dolgozók fényképei láthatóak.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

A lépcső ami egy jó ideig biztosan nem fog elkopni!
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

Unatkozó büfé asztalok.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

Most már nem az utasok várnak, hanem a padok.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

… de, kint még zajlik az élet.

A Spotterek még kihasználták a terasz nyújtotta utolsó lehetőségeket.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

21 óra van, amikor a FedEx gép felszáll.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

Fél tíz körül sétáltam ki, búcsúzúul még egy kép távolról.
Ferihegy 1-es terminál bezárása - Szendrei Gábor

22
ápr 12

Oldtimer Repülő és Autó nap Budaörsön

Az egynapos hétvége is hétvége, ennek jegyében vágtunk neki a vasárnapnak. A Föld napja jegyében busszal és vonattal utaztunk ki a Budaörsi repülőtérre a (G)Oldtimer napra. Így meghagytuk a lehetőséget a Li-2 és Po-2 repülőgépek számára, hogy a légkörbe nyugodtan pöfékeljenek. A vonatról leszállva a fák fölött először a HA-LIX
Li-2 HA-LIX majd az igazán retro hangulatot időző HA-PAO lajstromjelű repülőgépet pillantottuk meg.
Po-2 HA-PAO A helyszínen a többi rajongóval együtt közelről csodálhattuk meg a repülőgépeket, amikor a földön tartózkodtak egy rövid ideig.  Li-2 HA-LIX

Li-2 HA-LIX A repülőtér forgalma a megszokottnál mozgalmasabb volt, de ne hasonlítsuk az LHBP-vel. Po-2 HA-PAO

->  2012.04.22. Goldtimer Budaörsi repülőtér képek <-

A címben szót ejtettem autókról is, nem feledkeztem meg róluk sem, igazi különlegességeket láthattunk. Oldtimer

-> 2012.04.22. Oldtimer autók a Budaörsi repülőtéren képek <-

29
Már 12

Antonov 124-100M Budapesten

Az Antonov 124-100M típusú orosz gyártmányú repülőgépet az elmúlt hetekben többször is láthattuk és hallhattuk Budapest felett elrepülni. Látogatásának célja két darab gáz és kőolaj tüzelésű Magyarországon gyártott kis erőművek elszállítása két-két részben.
Negyedik, ehhez a projekthez kapcsolódó utolsó látogatása 2012.03.29-én volt, nekem ezen a napon sikerült közelebbről fényképet készíteni a repülőről.

A rakodó területre vezető úton készült kép távolról.
AN 124-100M Budapest - szendreigabor.hu

Már a rakodó területen vagyunk a gép végén lévő rakodó rész nyitva van és a csomagok bedaruzása folyik.
AN 124-100M  LHBP - szendreigabor.hu

AN 124-100M  LHBP - szendreigabor.hu

Ruslan profilkép.
AN 124-100M  LHBP - szendreigabor.hu

AN 124-100M  LHBP - szendreigabor.hu

AN 124-100M  LHBP - szendreigabor.hu

Az utolsó csomag is bekerült a raktérbe még nyitva van a gép orra.
AN 124-100M  LHBP - szendreigabor.hu

Hamar eljött naplemente ideje.
AN 124-100M  LHBP - szendreigabor.hu

Hátulról talán még nagyobbnak tűnik a gép, mint szemből.
AN 124-100M  LHBP - szendreigabor.hu

AN 124-100M  LHBP - szendreigabor.hu

AN 124-100M  LHBP - szendreigabor.hu

AN 124-100M  LHBP - szendreigabor.hu

Teljesen besötétedett, a pilóták is visszaérkeztek és elkezdték felkészülni az útra.
AN 124-100M  LHBP - szendreigabor.hu

AN 124-100M  LHBP - szendreigabor.hu

Utolsó fénykép …
AN 124-100M  LHBP - szendreigabor.hu

Az utolsó fényképet követően sorban beindították a négy hajtóművet, itt a látvány már kicsit alább hagyott egyértelműen a hajtóművek majdnem fülsüketítő hangja vett át a szerepet. A hajtóművek melegítését követte a jelzőfények felkapcsolása majd nemsokkal utána az Antonov előttem gurult ki a rakodóterületről és 31R futópályán a magasba emelkedett.

Még egy kis videó a végére, ha már kicsit fáj a fülnek akkor pont olyan a hangerő, mint valóságban.